A kályhacsempe történelme

2011-02-01

Agyagból égetett, különféle alakú elemek, amelyeknek különböző módon összerakott együttese tüzelőberendezést alkot, ill. amelyek tüzelőberendezések felületének vagy ilyenek egy részének borítására szolgálnak.

A kályhacsempe

 

Agyagból égetett, különféle alakú elemek, amelyeknek különböző módon összerakott együttese tüzelőberendezést alkot, ill. amelyek tüzelőberendezések felületének vagy ilyenek egy részének borítására szolgálnak.
Ilyen értelemben a kályhacsempe (mázatlan vagy mázas) lehet – alakja, ill. a tüzelőberendezésen elfoglalt helye szerint kályhaszem, kályhafiók.
A kályhát díszítő elemek lehetnek az övpárkányt alkotó csempék, melyeket övpárkánycsempe névvel foglalunk össze, és lehetnek a kályha pártázatát alkotó csempék, melyeket pártázatcsempe, ill. kályhagomb névvel foglalhatunk össze.
A legkorábbi magyarországi kályhacsempe a 14. sz.-ból ismeretes. A történeti anyagban legegyszerűbbek a korongolt kályhafiókok és kályhaszemek.
Vegyes mázas (ónmáz és ólommáz együttes alkalmazása ugyanazon tárgyon) csempéket Európában Itálián kívül Mo.-on készítettek először az 1480-as években.
A budai vár Anjou-kori ásatásaiból áttört előlapos, dongás, magas művészi igénnyel készített kályhacsempék kerültek elő, de ugyanonnan kályhaszemeket is ismerünk.
Ugyanilyen csempék a középkori alföldi és D-dunántúli ásatási anyagban is előfordulnak.
A 18–20. sz. eleji dunántúli kályha, ill. a hódoltság után a 18. sz. végéig a Duna–Tisza közi ház tüzelőberendezése is ilyen elemekből állott.
Az erdélyi kandallókat általában sík lapú kályhacsempék alkotják, de ismertek Erdélyből kályhaszemek és kályhafiókok is.
A Dunántúl kályhacsempét is készítő fazekasközpontjainak készítményei közül legismertebbek a Sümeg, Keszthely, Nagykanizsa, Ják, Dőr, Csákvár, Hedrehely, Sárköz, Mohács, Tata kályhásai által készített kályhafiókok.
Alapszínük a barna, zöld, sárga máz. Növényi ornamensekkel vagy – pl. Mohácson – madárral díszített kályhacsempét is találunk.
Nem ismeretlen a domborműves díszítés kerámián sem. Az erdélyi kályhásközpontok között legismertebbek a kalotaszegiek: Kolozsvár, Váralmás, Magyarvalkó, Bánffyhunyad; a Székelyföldön Korond, Küsmöd, Csíkmadaras, Kézdivásárhely; a Szilágyságban Désháza.
Jelentős szerepe volt a barcasági és a besztercei szász kályhásságnak is.
Az erdélyi kályhacsempék egyik legrégebbi darabja a Néprajzi Múzeum gyűjteményében az 1661-ben, valószínűleg Székelyudvarhelyen készült mázatlan csempe.
E mázatlan készítmény mellé szépen sorakoznak a mázas – zöld, fehér alapon kék írókás vagy több színű mázzal készült – kályhacsempék.
Díszítményeiben mély nyomot hagytak a történeti stílusok: a reneszánsz, a barokk, a rokokó és a klasszicista.
A besztercei szász csempéken gyakori motívum a középkorban is kedvelt lovagalakos díszítmény.
E csempék jellegzetes motívuma még a futó szarvas és a fenyő együttese, vagy a táncoló párt ábrázoló díszítmény.
Ezek között mázatlan nem fordul elő. Legtöbbbjén fehér vagy a fehér alapon kék mázas, ill. kék-zöld vagy sárga-zöld mázas a díszítmény.
A többi kályhacsempéhez viszonyítva ezek kisebbek és fekvő téglalap alakúak.
A díszítés technikáját illetően sajátos vonásuk, hogy a díszítményt reliefszerűen oldják meg, s erre viszik a színes mázakat.
A kalotaszegi kályhacsempék a reneszánsztól örökölt olaszkorsós, életfás motívumokkal díszítettek, azonban ugyanazon a tárgyon geometrikus díszítőelemek – mint pl. rozetta és egyéb elemek – is előfordulnak.
Sokszor az előbbi elemek klasszicista stílusú oszlopokkal körülvéve láthatók.
Az erdélyi kályhacsempék díszítményeire a népművészet más ágainak – mint pl. a varrottasok, faragások, bútorok – díszítőelemei is hatottak.
Mindenekelőtt a faragások hatása emelhető ki, mivel a fából készült kályhacsempenyomó dúcokra főleg a faragók által kedvelt motívumok kerültek.